Mérgezett ételt osztottak az ingyenmenzán – húsz gyerek meghalt
Indiában, ahol sok gyermek küzd alultápláltsággal, sok iskolában hoztak létre ingyenes ebédprogramot a diákok számára. Egy bihari iskolában foszforral mérgezett ételt osztottak.
Indiában, ahol sok gyermek küzd alultápláltsággal, sok iskolában hoztak létre ingyenes ebédprogramot a diákok számára. Egy bihari iskolában foszforral mérgezett ételt osztottak.
Legalább 179 halálos áldozata és körülbelül 7000 sérültje van a szombati 7-es erősségű délnyugat-kínai, szecsuani földrengésnek - jelentette a kínai központi televízió vasárnap.
Az előző heti jelentéshez képest 32 százalékkal nőtt a nyugat-nílusi vírus halálos áldozatainak a száma az Egyesült Államokban, amelynek főként a déli részén terjed a betegség - közölték egészségügyi források szerdán.
Egy nemzetközi kutatócsoport számításai szerint tizenötször több ember halt meg 2009-ben sertésinfluenza következtében, mint amennyiről idáig a WHO beszámolt.
Szíriában az ellenzék szerint szerdán is folytatódott a demokráciát követelő tüntetők véres elnyomása. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának esti összesítése szerint a halálos áldozatok száma 59 volt ezen a napon.
Legalább két halálos áldozata van az orosz olajfúró platform vasárnapi balesetének a távol-keleti Ohotszki-tengeren.
A damaszkuszi rezsimhez hű erők legalább 34 embert öltek meg szombaton Szíria különböző tartományaiban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Valószínűleg már több mint ötezer a szíriai erőszakcselekmények halálos áldozatainak száma - közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa a Biztonsági Tanácsban.
Az ENSZ által becsültnek akár a duplája is lehet a szíriai demokráciapárti tüntetők elleni kegyetlen hatósági fellépés halálos áldozatainak a száma - tájékoztatott hétfőn a GlobalPost amerikai hírportál egy vezető szíriai jogvédő szervezet adataira hivatkozva.
Legkevesebb hat ember vesztette életét eddig az Irén hurrikánnal összefüggésben, amely szombaton érte el az Egyesült Államok keleti partvidékét.
A Kujbisevi víztárolón vasárnap elsüllyedt Bulgaria hajóról szerda délutáni hivatalos közlés szerint eddig 104 halálos áldozatot emeltek ki.
Minden bizonnyal pilótahiba okozta az Oroszország északnyugati részén bekövetkezett, 44 halálos áldozattal járó repülőgép-szerencsétlenséget - mondta kedden Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes.
Öt balesetben öten haltak az ország közútjain a hosszú hétvégén - közölte a rendőrség kedd reggel az MTI-vel.
A Foxconn megerősítette, hogy három munkás meghalt egy robbanás következében egy délnyugat-kínai üzemében pénteken, ahol a helyi média szerint az Apple iPad 2 is készül - írja a Reuters.
Szemtanúk szerint öt civilt öltek meg a szíriai rezsim biztonsági emberei pénteken, tüzet nyitva az ellenzék felhívására kezdődött újabb tüntetések részvevőire a közép-szíriai Homszban, valamint a déli Deraa térségének egyik városában.
Huszonnégyre nőtt a Fülöp-szigeteket sújtó trópusi vihar halálos áldozatainak száma - közölték szerdán a hatóságok.
Közel hetvenen vesztették életüket Szudán déli részén két rivális törzs egy héten át tartó összecsapásaiban - közölte hétfőn Dzsonglei állam kormányzója.
Újabb áldozatai vannak a heves tavaszi viharoknak az Egyesült Államok keleti felén: a csütörtökön kezdődött ítéletidőnek vasárnapra már 24 halálos áldozata volt hat szövetségi államban. A hatóságok szerint számítani kell az áldozatok számának növekedésére.
Egy család három felnőtt tagjával végzett a házukra lecsapó tornádó az egyesült államokbeli Alabamában - mondta egy helyi tisztségviselő szombaton.
A londoni székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet arról számolt be, hogy név szerinti listát kapott a tüntetések során megölt, legkevesebb 200 emberről, míg a halottak tényleges száma ennél sokkal magasabb lehet.